Sosem voltunk senkik, mindenhonnan jöttünk
Bárki szívesen maradna köztünk
Sosem voltunk senkik
dúdol ahogy az ablakhoz merészkedik
kinyitja felugrik a párkányra leül rágyújt
félig bentről szép a kint
kilépni már túl szép lenne
túl sok a pesti fény
így félig kilógva a derekát még éri a szobameleg
félúton van
méhből ki
Az idegen mindenhol idegen. De bárhová teszem
Sosem hagy egyedül, átlát a szemeden. Az idegen
A haverod – őt nézd.
lassan nyugszik meg sírása elhal
márcsak az ablak nyöszörög
átutazóban van saját magában
nyálkás kicsusszanás egy sűrű világba
mindene kék-zöld mire odaér
nem panaszkodik nem recseg többet
mert ki kell nyitni az ablakot
az sem baj ha most csak bukóra megy
És rajtunk kívül nincsen senki de senki más
Csak mi meg ez a behúzott szárnyú felfelé zuhanás