A szívdobbanások apró,
alig látható esések.
ma is mennyit zuhantunk
mintha a csigalépcső korlátján lefelé gyorsan
menne majd aztán a fokokon egyesével
visszakapaszkodni lassú folyamat
a percenkénti szívverésnek kell idő
és tér hogy le tudjon nyugodni
Magadért vagy felelős.
Egyedül magadért, de azért nagyon.
mint az eukaliptusz fa levedlesz rendszeresen
pelyhes külsőd alatt saját hangodon kívül nincs más
szabad vagy a régi kérgig hatoló valláskárosult himnuszoktól
nagy cafatokban szakadnak le rólad s ahogy esnek friss csupasz
bőrödön itt-ott megmarad a helye hogy emlékezz isten jó ha van
új határaid definitívek átszakadt a kinőtt kéreg itt a belátás
nincs kényszer lehullott úgy látszik a belsőd megérett egy újra
azt hitted
égi kontrollálhatatlan helyzetek ide-oda ráncigált bábja vagy
elfogadni mindkét kezed meg van kötve és megtanulni mozogni vele
így lehet a kényszerbe belelazulni tudni hogy a fonalak nem csak fogva
de tartanak és hogyha kifeszítve is de új ágakat növesztesz
a lemenő nap betör a szobába érted
mintha a húsát vérét is kifolyatta volna
beférkőzve az ablak két széle között elterül
az ágyadon a könyvespolcod vállán
pillanatokig tart csak amíg odafigyelsz
színt visz a lehetőségeidbe ott sorakoznak
fent a polcon tőled jobbra
te az ágyon ülve gondosan kitakarod magad
ide még fény sem törhet be pedig
rendesen kivérzett miattad
gyönyörű narancssárga
A szomorúság gumis lepedő.
Mire a második csücskét próbálod,
az első gyakran felugrik.
Nem találsz fogást rajta.
Mindent le az ágyról, amíg a másik pisil,
egyedül nyökdécselve próbálkozni.
Megvetni az ágyat,
beleülni a szomorúságba.
Nehéz egy ágyban aludni.
Ezt elfogadni még nehezebb.
A végén talán sikerül
kiszélesíteni a szorongást.
Hideg szél fúj,
én meg küzdök itt az érzések kifeszített szárnyán.
erre az imbolygó hullámra
egy téli kihalt parti részen
háttal ráfeküdni élvezet ez
nem pedig bizonytalanul hason
hogy belefulladás legyen
levegőtlenség
remélem ezt a pózt az isten meghagyja
egy kis ideig most így imbolygok
ráfekve a bizonytalanra hideg vizekkel
együtt hullámzom nézek fel meredek
az égre s aggódom el ne kezdjek
süllyedni remélem ez elég
az újévben bejöttem a vízbe
ráfeküdtem a bizonytalanságra
remegő tüdővel ringatózom
becsukom a szemem szinte
már élvezem
Bajtsi Benjámin 27. születésnapjára
Sárga őszi levelek
londoni ablakom alatt,
egy fa, egyik ágán két levél.
Ilyen közel vagyok hozzád.
Egy év múlva túlnőlek.
Nézem, ahogy a kettő közül
lehullik egy, te, félig zöld, félig arany;
én a másik, apró rügy fent a fán.
Próbálom éretni magam,
hogy utolérjelek, de
még nem tudok lehullani.
Te meg már lent,
kegyetlenül letéptek.
Néztem, ahogy.
megint felbugyog
virágfölddel betemetett lyukakból mászik elő
két év és nem sok minden változott
a budafoki utcák mintha észre se vennék a hiányt
most esik megint mindent elmos
mintha nem látná hogy van amit ki kellene hagyni
körbe esni és nem rá
meghagyni úgy elhagyva
bántalmazottan
figyelmetlenek a fák
ezek a háttér-szülők
tücsökzaj horkolással önszuggesztív álomba ringatják magukat
két éve megváltozott a közlekedés itt
az azóta szünet nélkül közlekedő busz irritál
mi ez az érzéketlen tovább-tempó
és az eső milyen petyhüdt
gyengén engedelmeskedik az időjárásnak
bánt hogy esik
és mindent betemet
kivétel nélkül
az a fajta csend ez amiben mentők visszahangzanak
pedig direkt vettem egy új fehér noteszt is magamnak hátha
a szememen keresztül mégis beszivárog az újrakezdés és
sejtjeim végre átitatódnak tiszta fókuszált kép sok fény
de asszem a sejtlégzéshez kéne még egy kis technokol vagy hipó
beszív kifúj minden okkal történik ez is
beszív kifúj kellett is hogy te változhass/fejlődhess mert másképp/máshogy
beszív hörög kifúj neki is jobb így
orron be szájon ki diktálja a mentős
lélegezzen zaj sípolás fehér test törés
csenghetett a füled miután elvittek
az a fajta csend ez amiben mentők visszhangzanak
több mentőt is hallok ilyenkor
távolodnak tőlem téged visznek
de mintha nem közelednének sehova
olyanok mint a kisgyermekek
ha jön a fergeteg együtt ketten
húzzuk magunkra a takarót
alatta a bázis meleg puha
méhállapot meztelenek vagyunk
mégsem bántjuk egymást
nincs hova bújnunk egymás teste elől
most erre vágyom egyszerűen
kitakarni mindent
de a takaró vizes hideg teher
nem látok semmit te sötét vagy
én meg meztelen és fázom
most ne takarj be inkább csak
engedj ki emeld fel