Sosem voltunk senkik, mindenhonnan jöttünk

Bárki szívesen maradna köztünk

Sosem voltunk senkik

dúdol ahogy az ablakhoz merészkedik

kinyitja felugrik a párkányra leül rágyújt

félig bentről szép a kint

kilépni már túl szép lenne

túl sok a pesti fény

így félig kilógva a derekát még éri a szobameleg

félúton van 

méhből ki

Az idegen mindenhol idegen. De bárhová teszem

Sosem hagy egyedül, átlát a szemeden. Az idegen

A haverod – őt nézd.

lassan nyugszik meg sírása elhal

márcsak az ablak nyöszörög

átutazóban van saját magában

nyálkás kicsusszanás egy sűrű világba

mindene kék-zöld mire odaér

nem panaszkodik nem recseg többet

mert ki kell nyitni az ablakot

az sem baj ha most csak bukóra megy

És rajtunk kívül nincsen senki de senki más

Csak mi meg ez a behúzott szárnyú felfelé zuhanás