a lemenő nap betör a szobába érted

mintha a húsát vérét is kifolyatta volna

beférkőzve az ablak két széle között elterül

az ágyadon a könyvespolcod vállán

pillanatokig tart csak amíg odafigyelsz 

színt visz a lehetőségeidbe ott sorakoznak

fent a polcon tőled jobbra 

te az ágyon ülve gondosan kitakarod magad

ide még fény sem törhet be pedig

rendesen kivérzett miattad

gyönyörű narancssárga